Kedvencünk - Zámbó Jimmy

a kepeken van egyi vers es egy dalszoveg

Válasz

jimmynek

trandafiri_albi.JPG

90592.gif

Válasz

Ó, honnan táncoltál a fényre te?
falak tövéből, nyirkos, mély sötétből!

S miféle szárnyas akarat emelt?
mit láthattál, micsoda égi jelt?
Szavak jöjjetek köré,
ti fájdalom tajtékai!
ti mind, a gyásztól tompa értelem
homályán bukdosó szavak,
maradjatok velem:
gyászold omló göröngy,
sírj rá a sírra most!
jöjj, könnyü testű fátyol
ó, takard be,
s akit már régen elhagyott a hang, -
gyászold meg őt, te konduló harang,
lebegő lélek és gömbölyű gyöngy,
s gyászolj megint
te csilla szó, te csillag
te lassu pillantásu szó, te hold,
s ti többiek! ti mind!

Tudtuk már rég, minden hiába, rák
marcangol és szemedben ott ragyog
egy messzi és örök dolgokból font világ,
s hogy oly időtlen vagy te, mint a csillagok.

Tudtuk, hogy meghalsz, tudtuk s mégis oly
árván maradtunk most a Művel itt.
Nagysága példa. És magasság.
És szédület. Szivet dobogtató.

Halott keze nem fogja már a tollat,
béhunyt szeme nem lát több éjszakát.
Örök világosság, kibomló égi láng
röppen felé a földi füstön át.


Ez a kedvencem Jimmy emlekenek szol

Válasz

Hány súlyos őszt és hány halált,
halálok vad sorát értem meg eddig én!
a süppedő avar szagával mindig
tömjén is száll felém.


Éltem, de élni mindig élhetetlen voltam és
előre tudtam, eltemetnek végül itt,
s hogy évre év rakódik, rögre rög és kőre kő,
hogy lenn a test megárad és a férges, hűs
sötétben fázik majd a csont is meztelen.
Hogy fenn a művemen motoz a surrogó idő,
s mélyebbre süppedek le majd a föld alatt,
mind tudtam én. De mondd, a mű, - az megmaradt?

S mi lett belőled, mondd?
te lélekűzte test,
te röppenő és dobbanó!
a gyertyák lángja és a friss
lehellet táncol most helyetted s - érted is.

Mi lett belőled lélekűzte test?
te dobbanó és röppenő!
ki könnyü voltál, mint a szellő,
súlyos vagy, mint a kő.

Most rejt a föld.
S nem úgy, mint mókust rejti odva,
vagy magvait a televény
csak télen át, -
örökre! mint emlékedet
e tépett költemény.

Válasz

Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.

Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.

Mire az izzó arc lehül,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.

Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.

Válasz